Történet egy védtelen emberről akit folyton lefizikusoznak, pedig ő megtett minden tőle telhetőt ez ellen!


2004 márciusában az ELTE-n egy előadáson megkérdeztem Dr. Egely Györgyöt hogy miért él a köztudatban az, hogy ő fizikus (A hangfelvétel Egely György 2004. márc. 24-én, az  ELTE TTK-n tartott előadásának részlete!). Akkor példaként felhoztam, hogy még a keresztrejtvényekben is gyakran szerepel ezzel a titulussal. Íme az idézett két kivágás a Füles magazin 2000. júliusi számából:

KK

Válaszából kitűnik, hogy egy őt lejárató viselkedés eredményeként sokszor lefizikusozzák! Erről a rendezvényről így ír egy bulvár lap.




Ez a honlap a dokumentumokkal segít annak eldöntésében hogy ki és miben felelős. Egely Györgyöt is szeretné segíteni. Amennyiben a fizikusok mumusa elküldi azokat a dokumentumokat amelyben a sajtótól helyreigazítást kért (titulusát illetően), akkor azokat is itt közzéteszem.

Néhány kép arról, hogy a médiumokban miként fizikusozzák le, ezeket az adásokat kivétel nélkül az ELTE-n tartott előadása után sugározták.

Dr. Egely György fizikus

Dr. Egely György fizikus, feltaláló

Dr. Egely György fizikus

Dr. Egely György fizikus

Dr. Egely György fizikus

Dr. Egely György fizikus

Íme egy riport amelyben lett volna módja azonnal kikérni magának a lefizikusozást, de valamiért nem tette.

Kezdjük az elején, nézzük, hogy a szavahihető „józan mérnök” Egely doktor milyen információkat hoz nyilvánosságra magáról. A „Magyar Ki Kicsoda 1990” kiadványban, a következő részletes adatokat szolgáltatja:



Ezek után már szinte természetesnek tűnik, hogy Egely doktor az orvostudományokban is járatos, hiszen volt bátorsága vélemény nyilvánítani tanult mesterségétől eléggé távol eső kérdésekben is. Erről tanuskodik a „Heti Budapest” 1990. július 27-i számának adott interjú. Az is kiderül, hogy jószerivel mindenki az ellensége, hiszen véleménye szerint:


Azóta is többször szórakoznak szegény Gyurival! Vagy ő lenne hibás? Körülnéztem az interneten.

Az alábbi oldalt 2008 április 30.-án mutatta a google:


hartlein@gmail.com | Fiókom | Kilépés
  Speciális keresés
  Beállítások
Keresés:
 Web  A(z) " "Hungarian physicist" "egely"" kifejezés 1-8. találata az összes, 8 találatból. (0,05 másodperc) 

Egely Wheel for measuring life energy from Electronic Healing

The inventor, Dr. George Egely, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in the field of energy transfer ...
www.electronichealing.co.uk/products/egelywheel.htm - 26k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

Egely Wheel Vitality Meter

The inventor, Dr. George Egely, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in the field of energy transfer ...
www.toolsforwellness.com/54848.html - 41k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

Interesting Products

The inventor, Dr. George Egely, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in the field of energy transfer ...
www.kirlian.org/interesting/interest.htm - 42k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

Interesting Products

The inventor, Dr. George Egely, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in the field of energy transfer ...
www.kirlian.org/interesting/egely_wheel.htm - 33k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

Egely Wheels > Egely Wheel with Recorder

The inventor, Dr. George Egely, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in the field of energy transfer ...
www.bigholistic.com/order/moreinfo/egely_wheel-with-recorder.htm - 36k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

Theos-Talk Archives (January 2004 Message tt00039)

In the 80's a Hungarian physicist, George Egely, discovered that a light 'wheel' mounted on a low friction pin bearing, would rotate when people put their ...
www.theosophy.com/theos-talk/200401/tt00039.html - 23k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

SPR Conference Programme

... and Zsolt Banhegyi, a Hungarian physicist who introduced us to Lucia, ..... A PERMANENT PARANORMAL OBJECT EXHIBIT AND THE EGELY WHEEL DEMONSTRATED ...
www.spr.ac.uk/confprogramme.php3?year=2000 - 96k - Tárolt változat - Hasonló oldalak

어 른들을 위한 장난감 가게

Egely Wheel 사용기. 2007-06-16 23:03:32 jmacs .... The inventor, a Hungarian physicist PhD formerly with the Hungarian Academy of Sciences, is an expert in ...
www.funshop.co.kr/vs/detail.aspx?no=0556140437 - 44k - Tárolt változat - Hasonló oldalak


 

Találatok szűkítése | Nyelvi eszközök | Keresési tippek | Próbálja ki a Google kísérleti verzióját


Google főoldal - Reklámprogramok - Minden a Google-ról

©2008 Google

Ezen oldalak szerkesztői is szórakoznak a Mesterrel, egyik sem kérdezte meg, sőt nem olvasta  a Biográf kiadó Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda lexikonját (1994) sem. Lehetséges, hogy a fizikusi titulus jól jön az EW hitelesítéséhez és így könnyebb eladni!? Erre gondolni sem merek, de ezt a Gyuri is kikérné magának!



Az alábbi linkeket a GOOGLE kereső 2005 március 15.-én találta! Az alábbi oldalakon mindegyikén szerepel Egely György, mint fizikus. Persze többet is talált a kereső, ám ezek közül kitöröltem azokat az oldalakat, ahol a média és egyéb hatások által megtévesztettek írnak a magán oldalaikon a nagymesterről mint fizikusról. Ezek ellen hiába is tiltakozna. A fórumokon, ha emlegetik fizikusként az sem ide való, mert itt is a megtévesztetett emberek állítják, hogy fizikus. Csak azokat az oldalakat hagytam meg, ahol a Nagymester felelőssége tettenérhető, és akár kérhetné a kijavításukat:


Ugrás – Google
                                kezdőlap   
Web    Képek    Csoportok    Címtár    
  Speciális keresés
  Beállítások    
Keresés:
 Web  "Egely György fizikus"”: 138., összesen: 38 találat. (0,13 másodperc) 

Szakirodalom: gömbvillám, parajelenségek, tértechnológia ...
Dr. Egely György fizikus, mérnök és dr. Dús Magdolna matematikus ezeket a jelenségeket a tudomány módszereivel vizsgálja, és így kísérelnek meg választ adni ...
www.ambro.hu/borze/egely/konyvek.htm - 50k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Ez az oldal a tisztelt többször lefizikusozott főszereplőnk saját honlapja....


Untitled Document
Egely György Fizikus, Hargitai Károly Kutató (1-2 fő)/klikk: FOTO/ ... Részletes, Egely- György fizikus, a térenergia hasznosításáról, különös jelenségekről ...
www.showexpo.hu/cgi-bin/db2/db.cgi?mct=2&ct=01&md=second&id=9 - 6k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Untitled Document
9, Egely György Fizikus, Hargitai Károly Kutató (1-2 fő)/klikk: FOTO/, Egely- György fizikus, a térenergia hasznosításáról, különös jelenségekről, ...
www.showexpo.hu/cgi-bin/db2/db.cgi?mct=2&ct=01 - 10k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Ez a két oldal a SHOWEXPO RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS SAJTÓIRODA honlapjának ajánlata, gondolom itt is csak szórakoznak szegény Gyurival. (ennél a rendezvényszervező cégnél meg lehet rendelni egy nagymesteri előadást)


magyar Demokrata - Zeus haragja
Hazánkban Egely György fizikus a téma legjobb szakértője. Többek feltételezése szerint a jelenség nem más, mint egy vattacukorszerű izzó szilíciumgömb. ...
www.demokrata.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1246&Itemid=42 - 20k - Tárolt változat - Hasonló lapok

magyar Demokrata - Zeus haragja
Hazánkban Egely György fizikus a téma legjobb szakértője. Többek feltételezése szerint a jelenség nem más, mint egy vattacukorszerű izzó szilíciumgömb. ...
www.demokrata.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1246&Itemid=99999999 - 20k - Tárolt változat - Hasonló lapok


Ezen az oldalon a Demokrata hetilap bántja a hősünket...


Cultural Events in Slovakia / Szlovákiai kulturális események
A programból: Csáky Pál politikus, Balázs Géza nyelvész, Egely György fizikus, Himmler György tanár Ghymes, Jutott Neki, Húsbuni, Vaszlavik "Gazember" ...
www.c3.hu/~zahonyia/tanc/index5.html - 30k - Tárolt változat - Hasonló lapok

1999 júliusában Köbölkúton a Nyári Diáktáborban szerepelt, mint fizikus, legalábbis a Cultural Events in Slovakia honlapja így írja...


RTLKlub.hu
Ez a mi civilizációnk számára túlságosan trancendens” – mondta Egely György, fizikus, kutató. Hihetetlen, ismeretlen, vagy éppen titkos? ...
www.online.rtlklub.hu/hirek/hatter/?id=0510210069 - 59k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Az RTL KLUB Fókusz c. műsora (2005. 10. 20.) sem tiszteli, egyszerűen lefizikusozza....



Magyar Ufókutató Szövetség
A kutatók munkáját segítik több szakma jeles képviselői is, ezért tagja pl. a szövetségnek Dr. Egely György fizikus és Dr. Szilágyi Mária pszichológus is. ...
www.ufoszovetseg.hu/index.php?menu=21&topic_idx=1&se=10&from=5 - 32k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Az UFO Szövetség oldala. Ők márcsak tudják?!



Rövid összefoglaló az eddigi tevékenységről
(A teljesség igénye nélkül néhány előadó a munkaközösségek által meghívottak közül: Egely György fizikus; dr. Ranschburg Jenő pszichológus; Levente Péter; ...
www.borsod-kozoktatas.hu/tarsulasok/szerencs/beszamolo.htm - 33k - Tárolt változat - Hasonló lapok

A borsodmegyei pedagógiai intézet is büszkén számol be arról, hogy egy nagynevű fizikus volt vendégük!


versenyeredmények
Vendégeink voltak:. Böjte Csaba atya. Egely György fizikus. Turgonyi Zoltán filozófus.
www.prohaszka-budakeszi.hu/vendeg.htm - 3k - Tárolt változat - Hasonló lapok

A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium vendégoldalán is fizikusként!


Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkelForrás:
Stifner Gábor: Egely György fizikus, kutató Budakeszi. Tudja-ea kormány, hogy körülbelül 2005-ben várható a következő nagy világméretű olajválság? ...
www.szent-korona.hu/beszlget.htm - 74k - Tárolt változat - Hasonló lapok

Egy rádióinterjúban szólal meg a Kossuth Rádióban a riporter vajon miért dönt úgy, hogy fizikusként mutatja be?


Blikk.hu
Egely György fizikus, kutatómérnök: - szeretném végre látni egy olyan gép sorozatgyártását, amely üzemanyag nélkül, környezetszennyezés nélkül termel ...
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=5960 - 32k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok

Ismét a bulvár sajtó kekeckedik 2004 hajnalán...


Budapest, XVIII. kerület :: Eseménynaptár
11.45 Életenergia mérhetősége Dr Egely György fizikus, 12.45 Ebéd szünetben Találkozás A Talpon című rádióműsor vezetőivel Szécsy Zsuzsa pszichoterapeutával ...
www.bp18.hu/kultura/naptar/?newswf2_id=1512&newswf2_action= - 34k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok

Reform Régió Egészségnevelő, Oktatási Közhasznú Egyesület-Családi ...
11.45 Életenergia mérhetősége Dr Egely György fizikus, 12.45 Ebéd szünetben Találkozás a Talpon című rádióműsor vezetőivel Szécsy Zsuzsa pszichoterapeutával ...
www.bp18.hu/.../?newswf2_action=print&newswf2_id=1512&PHPSESSID=1c8d2a1bfa28e0b205d96e62036dc679 - 4k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok

A Reform Régió Egészségnevelő, Oktatási Közhasznú Egyesület-Családi Egészségnapján sem tudták, hogy nem fizikus...


Reggel.hu - Mennyből a földönkívüli
Egely György fizikus: „Természeti megfigyelésekkel kapcsolatosan az időviharról tartok előadást. Ez a jelenség nem más, mint amikor fénylő, ködös valami ...
reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=9412 - 58k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok


A REGGEL.HU portálon Váczy András számol be a 2005-ös UFOKONGRESSZUS-ról.



FigyelőNet
10.45H Szünet tombola húzás 11h. Élünk és meghalunk Somlai Angyalka numero- asztrológus 11.45H Életenergia mérhetősége Dr Egely György fizikus, 12.45H. ...
konferenciak.fn.hu/cikk.php?cid=95882 - 67k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok

FigyelőNet
10.45H Szünet tombola húzás 11h. Élünk és meghalunk Somlai Angyalka numero- asztrológus 11.45H Életenergia mérhetősége Dr Egely György fizikus, 12.45H. ...
konferenciak.fn.hu/cikk.php?action=nyomtat&id=1&cid=95882&layout=no&id=1 - 6k - Kiegészítő találat - Tárolt változat - Hasonló lapok


A TAVASZI ÚJJÁSZÜLETÉS XVII INGYENES CSALÁDI EGÉSZSÉGNAP 2005 április 24.-én. Már megint fizikus!





 

Találatokon belüli keresés | Nyelvi eszközök | Keresési tippek




©2005 Google


Két kivágás 2004. áprilisában megjelent 3. évezred c. önmagát tudományosnak nevező havi folyóiratból....

Nagyítás
                        >> KattintsKK

A 2005-ös év a Fizika Éve volt. Köszönhetően a fizikusok egységes fellépésének, a Millenáris által szervezett a Tudomány napjára időzített előadása meghiúsult. (A Millenáris hivatalos álláspontja szerint nem tudtak neki egy kivetítőt biztosítani az előadás megtartásához) De az utókor számára megmaradt a Millenáris 2005/11.01-11.30 programfüzete.



Az oldal nem a teljesség igényével készült, számtalan eseménynek (pl. televíziós szereplésnek) nincs honlapja. De jól látszik, hogy nem egyetlen nyilatkozat, vagy rosszakaró miatt fizikusozzák le szegény Gyurit. Ezt annak köszönheti, hogy kitartóan és mindenfelé terjeszti magáról, hogy fizikus. Csak ahol tudják az igazat róla, ott tetszeleg a szegény, sajnálatra méltó lefizikusozott szerepében....
Egely György nyilatkozata
Forrás:
http://www.egely.hu/?page=dokumentum&lang=hun&id=2

Tisztelt Olvasóm! Újra és újra felélednek támadások végzettségemmel kapcsolatban, ezért szükségesnek tartom leírni a következőket: Soha nem állítottam magamról, hogy fizikus lennék. Ennek ellenére a médiában többször ez jelent meg rólam. Kezdetben valószínűleg a munkahelyem neve alapján (Központi Fizikai Kutató Intézet) gondolták ezt rólam az újságírók, s megkérdezésem nélkül így tituláltak. Mivel az újságcikkeket nem kaptam meg korrekció céljából, ezért nem volt módom a javításra. (Ugyanez vonatkozik a TV szerepléseknél a feliratozásra.) Hiába pontosítottam, amikor erre lehetőségem volt, továbbra is ezt a titulust ragasztották rám, akik nem kellő körültekintéssel végzik munkájukat. (Pedig csak a Biográf kiadó Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda lexikonját (1994) kellett volna felütniük, ha már tőlem nem kérdezik meg.) Így lettem "önjelölt fizikus" a hivatalos tudomány számára. Mivel nem tudok minden fórumon újra és újra helyesbítést kérni (sokszor arról sincs tudomásom, hogy mikor mi jelenik meg rólam), ezért a tisztázás szándékával itt hozom nyilvánosságra szakmai önéletrajzomat:

1950-ben születtem, 1974-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának erőgépész szakán. Itt hőátadással és általában energiaátadással foglalkoztunk, ezt folytattam első munkahelyemen is, a Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergiakutató Intézetében (1974-1990). Itt elsősorban az atomerőművek lehetséges baleseteinél lejátszódó energiaátadási folyamatokat tanulmányoztuk.

1982-ben kaptam műszaki doktori címet a Budapesti Műszaki Egyetemen műszaki hőtanból.

1980-81-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjával az Egyesült Államokba kerültem Másfél évig dolgoztam a Brookhaven National Laboratory-ban atomerőművek áramlástechnikájával kapcsolatos kutatásban. Ebből számos publikáció született.

Itt olvashattam szabadidőmben először olyan anomáliákról többek között, mint a kézrátételes gyógyítás. Ekkor ébredt fel bennem az érdeklődés, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel, elfogultság nélkül tanulmányozzam ezeket az ismeretlen jelenségeket. Hazatérve elhatároztam, hogy az irodalom áttanulmányozása után megpróbálok olyan mérési lehetőséget teremteni, amely alkalmas az úgynevezett életenergia vagy bioenergia létének kimutatására. (Mivel abban az időben a parajelenségek kutatása még a "tiltott" kategóriába tartozott, először a gömbvillámok kutatásával kezdtem foglalkozni, mert ez olyan természeti jelenség, mely a megfigyelések alapján hasonló anomáliákat okoz, mint a bioenergia. Megfigyelés gyűjteményemet és a gömbvillámok leírására vonatkozó elméletemet a "Gömbvillám " a kulcs a negyedik dimenzióban" című könyvemben tettem közzé.)

Eddig is lehetett tudni, hogy a bioenergia többféle hatást okoz, például testek szilárdságát megváltoztatja (fémhajlítás), az elektromos tulajdonságokat is megváltoztatja, de például az egyes növények növekedésére is hatással van. (Ilyen anomáliákról szól az először 1990-ben megjelent, majd 2004-ben átdolgozva kiadott Titokzatos erők? című könyvem.) Olyan hatást akartam kiválasztani, amely segítségével viszonylag egyszerűen, gyorsan, olcsón és azonnal kimutatható a bioenergia léte és mértéke. Ezért azt a jelenséget választottam, amiről igen kevés leírás szólt ugyan, de lehetett tudni, hogy bizonyos könnyű tárgyak forgásba jönnek ennek az energiának a hatására.

Először körülbelül ötszáz középiskoláson végeztem el a mérést úgy, hogy petricsészébe vizet tettünk és ezt kellett mozgásba hozni az alanyoknak anélkül, hogy hozzáérnének. A kísérletsorozatot filmeztük, s ennek eredményeként már durván felrajzolódott az a kép, ami a későbbi kiterjedt vizsgálatok során csak erősödött: valóban létezik ilyen energia.

A továbbiakban a vizsgálatot kiterjesztettük az elektromos vezetőképesség mérésére is. Kiderült, hogy ez is befolyásolható a bioenergia segítségével. Több mint tízéves munka után a mérési eljárás állandó javításával, finomításával sikerült egy egyszerű, hordozható, elektronikus készüléket sorozatgyártásszerűen előállítani, melynek segítségével az életenergia, vagy gyógyító energia egy része mérhető, dokumentálható.

1993-ban létrehoztuk az Egely Kutató-Fejlesztő Kft-t az Egely-kerék gyártására és forgalmazására.

Közben 1996-ban elkezdtem azt a kísérleti és elméleti energetikai kutató-fejlesztő munkát, melynek célja környezetbarát, megújuló energiaforrások feltárása. Ezzel kapcsolatban több ismeretterjesztő és műszaki szakkönyv jellegű könyvem jelent meg az Egely Kft kiadásában (Tiltott találmányok, Borotvaélen, Bevezetés a tértechnológiába sorozat 1., 2., 3. kötet).

Ez persze egy szubjektív vélemény!
Härtlein Károly