A kínaiak és a betegségek

Az ember - a kínaiak világképe szerint - egységben áll a természettel. Az emberi szervezet a világ kicsinyített másaként élt. Úgy képzelték, hogy az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok a világot alkotó elemek változásaival kapcsolatosak: A szervezetben is ellentétes erők harca folyik, ezek ingadozása, kimenetele határozza meg az egészséget, illetve a betegséget. A két fő erő a jang ( aktív, meleg, száraz, férfias) és a jin (passzív, hideg, nedves, nőies). Egyensúlyuk biztosítja az egészséget.

A diagnosztikában következtetéseket vontak le a nyelv, valamint a testnyílások vizsgálatából. Vizsgálták a szájat, szemet, fület, orrnyílásokat, végbélnyílást és az ürüléket (székletet, vizeletet). A vizelet ízéből (édeskés, savanykás, stb.) következtettek bizonyos betegségekre. Bonctani és élettani nézeteik összefüggenek kozmológiájukkal. Világnézetük analitikus: aktív erőre (le), és passzív anyagra (ke) bontják a mindenséget. Az anyag öt elemből áll, amelyet azonban kétféle tulajdonság határoz meg: pozitív-férfias (jang), és negatív-nőies (jin). Az orvos kötelessége, hogy betegében az uralkodó tulajdonságot felismerje. A test főszervei a szív, tüdő, máj, vese és bél, melyek különböző színt produkálnak: vöröset, fehéret, kéket, feketét és sárgát. Belőlük ismerhető fel a betegség székhelye. A szervek egymással összeköttetésben állnak. Már a régi orvoslásban is úgy gondolták, hogy a szervek táplálója a vér, mely a vénákon keresztül szállítja - és ez az, ami a mi európai gondolkodásunknak furcsa - a pozitív és negatív tulajdonságokat.

A betegségek okai külsők és belsők. Külső okok a szél, a hőmérsékletváltozások, a nedvességi viszonyok, a táplálékhibák, fáradtság, mérgek, rovarok és csúszómászók; az emberben létező okok: a szenvedélyek, a gond, a félelem, érzelemhullámzás. Anatómiai és kórbonctani ismereteik híján nem tudták fölismerni a máj, lép, tüdő, szív és vese bajait.

Növényi alapú gyógyszereket használnak, és a komponensek hatását nem kutatják. Sajátos nézet, hogy minden főszerv olyan színű orvossággal kúrálható, amilyen színűvé a szerv a bőrt festeni tudja. Leghíresebb növényi gyógyszerük, melyet a gazdagok naponta isszák, a gin-seng gyökér. Afféle általános csodaszernek tekintik, erősítőnek, tisztítónak, de alkalmazták TBC, vérszegénység, lázas betegség esetén is. Kedvelt gyógynövény volt a citrus, kámforfa, rebarbara, indiai kender, fiatal bambuszhajtások, tea, hagymát, bürköt, a fák gyantáit, stb. Az állati eredetű gyógyszerek közül ismeretesek voltak: a foltos szarvas agancsa, a mósusz, az állati máj és velő, de különösen nagyra becsülték a tigris belsőségeit és vérét, a tigrisfogat, a hosszú élet elérésére pedig macskaagyvelőt krizantém virággal, az örökélet jelképével. Vérköpés esetén csontenyvet adtak. Patikájukban értékes a vas, az arzén, melyet golyva, köszvény, malária esetében adagolnak, valamint a szifilisz ellen a higanyt. Ezen kívül ásványi gyógyszerként antimont, ként és magnéziumot is használtak. Bőrbajokban kénes fürdőket rendelnek. A kúra jelentős része a varázslás és talizmánok viselése. A bonctan elhanyagolása kihat a kínai sebészetre is. Viszont nagy súlyt helyeztek a betegségek megelőzésére, a tanácsok általában a helyes életmódról szóltak. A táplálkozásnak különleges figyelmet szenteltek, mert "a betegség a szájon keresztül hatol be". Arra törekedtek, hogy az egész szervezetet megerősítsék. Ezért diétát, masszázst, napfürdőt, vízgyógyászatot és gyógytornát alkalmaztak.